Engedd el magad!

Kalmo Pyrinéni fontos munkakörben dolgozott.

A József körúton volt WC-s néni.

Munkája elégedettséggel töltötte el, hiszen rengeteg embert szükségletein segíthetett.

Fiatalkorában újságkihordóként dolgozott.

Lábait elnyűtték a lépcsőzések, így felettébb élvezte a mostani ücsörgős állását.

Szerette a rendet és a tisztaságot, no persze ezt a vendégeitől is megkövetelte.

Mikor éppen az ideje engedte szenvedélyesen falta a könyveket.

Olvasás közben is éberen ügyelt arra, hogy kuncsaftjai rendeltetésszerűen használják az illemhelyet.

Minden hangot, minden moccanást kívülről ismert. Tudta kinél hogyan, és miért zizeg a papír.

Voltak futó és törzsvendégei.

Az előbbiekkel csak néhány jelentéktelen mondatot váltott, az utóbbiakkal viszont mélyrehatóbb témákba is belemerészkedett. Sokan apró titkaikat is megosztották vele, valahogy bíztak Pyrikében.

Kalmo Pyrinéni egyszerű,és jó ember volt.

Amint már említettem, tisztelte,és imádta a literatúrát.

Egy szép tavaszi napon éppen munkába indult.

Hírtelen érezte, hogy langymeleg tavaszi szellő formájában, valamelyik múzsa megérintette, és csókot lehelt ráncos homlokára.

A csókot követve, a jobb fülcimpája fölött lévő kis nyílásba ezt suttogta.

- A mai naptól küldetésed leszen ezen a földön! - Segíts az embereken!

- Hogy segítsek rajtuk még jobban? Suttogta maga elé.

– Az általad oly nagyon szeretett,és tisztelt literatúra segítségével, válaszolta a hang, távolodva, egyre halkabban.

Pyrike orcáira e csoda, mintegy az egyességük pecsétjeként, makacs piruló foltocskákat varázsolt.

Küldetése van! Még mindig úgy érezte, hogy álmodik.

Volt egy vendége, aki általában csak kisdolgát végezni járt le hozzá.

A Lajos úr.

Lajos úr, magányos emberként élte, szürke napjait. Hosszú barangolásokkal ütötte el az unalmas céltalan órákat.

Beesett arcú, szikár gyomorbeteg ember volt.

Rosszul, és keveset evett, ennek következményeként sokat gyötrődött a székeléssel. Szóval és tettel, makacs székrekedésben szenvedett.

Ezen a napon egészen szokatlan órában jelent meg a szentélyben. Pyrinénit ez az esemény, a nap történései után, valahogy nem érte váratlanul.

Ez egy ilyen nap, így könyvelte el magában.

Lajos úr köszönt, majd alig hallható hangon megszólalt.

- Kérnék szépen papírt is.

- Mi fene!? Csusszant ki Pyrike ajakán.

Lajos úr kissé meglhökkent, ezen a némileg szokatlan ormótlanságon,de  ez a jelenlegi szorultnak mondható helyzetében,csak egy röpke pillanatig tartott.

Az iménti  meggyötört arckifejezés,hamarjában visszarendeződött Lajos úr arcára. 

Összeszorított fogai közt szűrve, megismételte az iménti kérését. Kérnék szépen papírt is...

Végre bezáródhatott az oltalmat nyújtó fülkeajtó Lajos úr mögött.

Pyrinéni fülét hegyezve várt egy kis ideig, aztán ismét belemerült a szépirodalomba. Egyszer csak nyögések szakították ki,a történések folyamából. A nyögések szakaszonként halkultak, majd egyre hangosodtak. Akár egy modern költészet,nem éppen gyöngyszemnek nevezhető, kínrímekkel teleerőszakolt versborzadványa. 

Mit tegyen? Hogy segíthetne ezen a szerencsétlen emberen,aki a saját testének engedetlenségével küzd? Eszébe jutottak a múzsa szavai.

Odaóvakodott Lajos úr kínkamrájához.

Zengedelmes, de  annál erőteljesebb,tekintélyt parancsoló hangon, rádörrent a fülke rejtekében szenvedőre.

-”Mondottam ember! Küzdj, és bízva bízzál!”

Lajos urat olyannyira meglepetésként érte, ez az ide nem illő, hirtelen jött dörgedelem, hogy ijedtében összerottyantotta magát.

Szerencséjére még ültében érte a parancsolat, így nem a gatyájába sikeredett a bizakodás,és küzdelem együttes sikeredvénye.

Mikor a történtek után, végre összeszedte magát testben,és lélekben, kikászálódott a fülkéből. Kalmo Pyrinéni, akkorra már újra az asztalkánál ült, és ismét lubickolt az irodalom gyönyörének tengerében.

Lajos úr búcsúzott, és elégedetten távozott, busás borravalót, és némi kakaszagot hagyva maga után.

Már a lépcső tetején járhatott, mikor félig magának, félig Pyrikének szánva gondolatait megszólalt:mégis nagyszerű dolog, ha az ember  a mindennapi életben is hasznossá tudja tenni irodalmi ismereteit! 

Azután még hozzátette.

- Nagy igazság rejlik abban a gondolatban, hogy a tudás az hatalom!