Engedd el magad!

(férfi)

Vesd le az ingedet

Lebbentsd ki melledet

Lebbentsd ki hadd látom

És még olyat tegyél, hogy te, nekem legyél

A kebelbarátom

(közben, ez jár a fejében)

Mellesleg, a lebbentett keblek mellett

Szeretem, a frissen kirántott

Finom csirkemellet

(nő)

(Áhítattal mondja)

Ó, te édes, te drága

(gondolja)

Kinek, oly drága a nadrágja

Hogy leülni sem mer

Csak állva

Állja a

Sarat

Közben meg rajtam matat

Ha már kimatattad

Magadat

Rajtam

Rajtam legyen a sor

Végre

Hiszen mi végre a matatás

Ha azt nem követi

Egy kiadós útmutatás

Nincs szükségünk ahhoz

Erkélyre

Hogy mi ketten

Rátaláljunk

A

Kéjre

És most rajtunk áll

Hogy közösen álljunk

Vagy üljünk

Rajta hát

(sürgetően sorolja)

Merüljünk

Jó alaposan bele

A nadrággal végezzünk

Le vele

(türelmet erőltetve magára)

S, ami, ott benn csak

Magában áll

Én tudok neki egy jobb helyet

Idebent, az odabenti magányos helyett

Ki tettre kész, most nem dumál

(hadarja)

Na, add csak gyorsan

Mi

Nekem dukál

(lassan,  érzelemmel, és felfokozott vággyal  leheli)

Ó

Ez jó

Ez, az

Mi

Nekem való

Csiga-biga gyere ki

Ég a házad ideki

Hogyha nem jössz, meglátod

Olyat kapsz, hogy megbánod

Leesik a nadrágod

Csiga-biga dugd ki szarvadat

Ha nem jössz hát

Megnövesztem lábadat

Lábszagod lesz

Szagolhatod naphosszat

Gyere ki hát

Ha nem akarsz te ily rosszat

Csiga–biga dugd ki szarvadat

Ha nem dugod

Megsózlak, és paprikázlak, megborsozlak

És te ettől

Úgy megijedsz

Hogy a végén, elszaladsz

Ráadásul, hasam fogom

Úgy nevetlek

Hogy te milyen

Lassú vagy, és

Nem haladsz

C

S

I

G

A

B

I

G

A

Dödög: dadogós hulla beszél

Emlék: M alakú vágat a jégen

Kutyaszán: sajnál az eb

Öldököl: gyilkol az öldök

Szeplő: szep, lőfegyvert használ

Szép nő: a szépülési folyamat végén, gyönyörű lesz

Turha: a mirha különleges eljárási módozattal készült változata, (szájüregben, rágás által, nyállal keveredik, pépes formáját elérve, kiköpik)

Hajrá: parókát a kopaszra

Kedves: görbe este által elért hangulat

Állás: a fej, toka, és száj közötti része, földmunkát végez

Vélemény: a mény, a társa, esetleg a barátja

Kaszál: a kicsinyítő képző, egy vékonyka darabja

Szálka: egy kicsinyke szál,(rendszerint fa alapanyagú)

Ökör: szabályos kör, ékezettel ellátva

Hová mégy te kis nyulacska?

Ingyom-bingyom tálib e,

Tutálibe tálib e,

Az erdőbe.

Minek mégy te az erdőbe?

Ingyom-bingyom tálib e,

Tutálibe tálib e,

Azér mer csak

Ha nem felelsz rendesebben

Ingyom-bingyom tálib e,

Tutálibe tálib e,

Agyonütlek

Ja, akkor vesszőcskéért, kertecskének.

Minek néked az a kiskert?

Ingyom-bingyom tálib e,

Tutálibe tálib e,

(A nyúl, jó messzire elszalad, és onnan kiabál vissza.)

Azért kell a kert, te féleszű, hogy legyen egy jó sötét hely,

Ahol elbújhatunk, és  ott szépen csendben ki tudod nyalni a seggem!

Ingyom-bingyom tálib e,

Tutálibe tálib e,

Jóanyádat!

 Senkit ne tévesszen meg a hasonlatosság,ez nem a tálibok lobogója,hanem a nyúl futási irányának összetettségét ,és bonyolultságát feltérképező ábra!

Egyszer a molyhos tölgy szerelemre lobbant

Látva a szömörcét szíve nagyot dobbant

Koronáját törte, folyamodjék cselhez

Ágaival miként érjen a kis cserhez

Mivel a fák sorsa a földhöz ragadtság

S ha szellő sem lebben

A mozdulatlanság

Kínjában a molyhos kérlelte az eget

Hozna már fölébe viharos felleget

Hadd fúrjon ágával cserfes kis cserébe

Bármit megadna Ő mindezért cserébe

Bújában a molyhos lógatta kobakját

Sorban hullajtva el minden áldott makkját

Látván az égiek hogy mennyire szeret

Megszánták és néki küldtek egy kis szelet

Szél által a molyhos érintve kedvesét

Gondolta, hogy dúdol néki egy szép mesét

Ám ahogy a dalra fakadt volna szíve

Látja, hogy vörösre vált kedvese színe

S szólott a szömörce, faragatlan tuskó

Vegye le az ágát rólam maga bunkó

Ön nem az esetem nézzen már tükörbe

A törzse mily kicsiny s ráadásként görbe

Úgy hallottam Ön egy későn érő típus

Ez egy bevett szokás vagy csupán csak rítus

Már meg sem említem repedező kérgét

Melyben összegyűjti a világ összes férgét

Levelet se küldjön, nem tartok rá igényt

Az is bőrös, durva s ráadásul kemény

Na és a makkjain nevetek, ha látom

Vesse disznók elé nekik ez az álom

Hallgatván a molyhos e sok cserfességet

Nem kíván Ő többé csert se feleséget

Inkább terem makkot

Disznóeleséget

Kalmo Pyrinéni fontos munkakörben dolgozott.

A József körúton volt WC-s néni.

Munkája elégedettséggel töltötte el, hiszen rengeteg embert szükségletein segíthetett.

Fiatalkorában újságkihordóként dolgozott.

Lábait elnyűtték a lépcsőzések, így felettébb élvezte a mostani ücsörgős állását.

Szerette a rendet és a tisztaságot, no persze ezt a vendégeitől is megkövetelte.

Mikor éppen az ideje engedte szenvedélyesen falta a könyveket.

Olvasás közben is éberen ügyelt arra, hogy kuncsaftjai rendeltetésszerűen használják az illemhelyet.

Minden hangot, minden moccanást kívülről ismert. Tudta kinél hogyan, és miért zizeg a papír.

Voltak futó és törzsvendégei.

Az előbbiekkel csak néhány jelentéktelen mondatot váltott, az utóbbiakkal viszont mélyrehatóbb témákba is belemerészkedett. Sokan apró titkaikat is megosztották vele, valahogy bíztak Pyrikében.

Kalmo Pyrinéni egyszerű,és jó ember volt.

Amint már említettem, tisztelte,és imádta a literatúrát.

Egy szép tavaszi napon éppen munkába indult.

Hírtelen érezte, hogy langymeleg tavaszi szellő formájában, valamelyik múzsa megérintette, és csókot lehelt ráncos homlokára.

A csókot követve, a jobb fülcimpája fölött lévő kis nyílásba ezt suttogta.

- A mai naptól küldetésed leszen ezen a földön! - Segíts az embereken!

- Hogy segítsek rajtuk még jobban? Suttogta maga elé.

– Az általad oly nagyon szeretett,és tisztelt literatúra segítségével, válaszolta a hang, távolodva, egyre halkabban.

Pyrike orcáira e csoda, mintegy az egyességük pecsétjeként, makacs piruló foltocskákat varázsolt.

Küldetése van! Még mindig úgy érezte, hogy álmodik.

Volt egy vendége, aki általában csak kisdolgát végezni járt le hozzá.

A Lajos úr.

Lajos úr, magányos emberként élte, szürke napjait. Hosszú barangolásokkal ütötte el az unalmas céltalan órákat.

Beesett arcú, szikár gyomorbeteg ember volt.

Rosszul, és keveset evett, ennek következményeként sokat gyötrődött a székeléssel. Szóval és tettel, makacs székrekedésben szenvedett.

Ezen a napon egészen szokatlan órában jelent meg a szentélyben. Pyrinénit ez az esemény, a nap történései után, valahogy nem érte váratlanul.

Ez egy ilyen nap, így könyvelte el magában.

Lajos úr köszönt, majd alig hallható hangon megszólalt.

- Kérnék szépen papírt is.

- Mi fene!? Csusszant ki Pyrike ajakán.

Lajos úr kissé meglhökkent, ezen a némileg szokatlan ormótlanságon,de  ez a jelenlegi szorultnak mondható helyzetében,csak egy röpke pillanatig tartott.

Az iménti  meggyötört arckifejezés,hamarjában visszarendeződött Lajos úr arcára. 

Összeszorított fogai közt szűrve, megismételte az iménti kérését. Kérnék szépen papírt is...

Végre bezáródhatott az oltalmat nyújtó fülkeajtó Lajos úr mögött.

Pyrinéni fülét hegyezve várt egy kis ideig, aztán ismét belemerült a szépirodalomba. Egyszer csak nyögések szakították ki,a történések folyamából. A nyögések szakaszonként halkultak, majd egyre hangosodtak. Akár egy modern költészet,nem éppen gyöngyszemnek nevezhető, kínrímekkel teleerőszakolt versborzadványa. 

Mit tegyen? Hogy segíthetne ezen a szerencsétlen emberen,aki a saját testének engedetlenségével küzd? Eszébe jutottak a múzsa szavai.

Odaóvakodott Lajos úr kínkamrájához.

Zengedelmes, de  annál erőteljesebb,tekintélyt parancsoló hangon, rádörrent a fülke rejtekében szenvedőre.

-”Mondottam ember! Küzdj, és bízva bízzál!”

Lajos urat olyannyira meglepetésként érte, ez az ide nem illő, hirtelen jött dörgedelem, hogy ijedtében összerottyantotta magát.

Szerencséjére még ültében érte a parancsolat, így nem a gatyájába sikeredett a bizakodás,és küzdelem együttes sikeredvénye.

Mikor a történtek után, végre összeszedte magát testben,és lélekben, kikászálódott a fülkéből. Kalmo Pyrinéni, akkorra már újra az asztalkánál ült, és ismét lubickolt az irodalom gyönyörének tengerében.

Lajos úr búcsúzott, és elégedetten távozott, busás borravalót, és némi kakaszagot hagyva maga után.

Már a lépcső tetején járhatott, mikor félig magának, félig Pyrikének szánva gondolatait megszólalt:mégis nagyszerű dolog, ha az ember  a mindennapi életben is hasznossá tudja tenni irodalmi ismereteit! 

Azután még hozzátette.

- Nagy igazság rejlik abban a gondolatban, hogy a tudás az hatalom!

Dédanyámnak nyikorog a térdkalácsa

Nem hallja, mert igen rossz a fülhallása

Ön magáról úgy képzeli nagyon eszes

Pedig csak az ”ezredéves”agya meszes

    Egy szép napon vágya ébredt

    Tejszínhabos fagyira

    Hurkatestét nem ítélte

    Semmi féle fogyira

    Kalucsniba cuppantotta

    Bütykös, öreg lábait,

    E közben is ébren tartva

    Édes-bűnös vágyait

    Kapualjból visszafordult

    Tétovázott meg-meg állt

    Görbebot, vagy járókeret

    E kettő közt hezitált

    Botot ragad, uccu, neki

    Ö bíz most már meg nem áll

    Csissz, nyekk csossz nyekk

    Lábaival az agg kor így muzsikál

    Útját rója, ősz fejében

    Sok-sok emlék kavarog

    Ki tudja, hogy köztük éppen

    Most ő merre csavarog

    Sok-sok percből órák lesznek

    Egyszer csak egy hang kotyog

    Ekkor eszmél, felocsúdik

    Rádöbben, hogy Ö motyog!

    Dédanyám most tanácstalan,

    Merre is tart? Mi a cél

    Sarkon fordul, oly iramban, mint

    Szélcsendben a kósza szél

    Azt mondom hát kisnyugdíjas

    Sétálgass, de módjával!

    Megéhezel, megszomjazol

    S ihatsz vizet-szódával!

    Fagyi! Süti! És TEJSZÍNHAB!

    Jobb, ha te is belátod,

    Az Öregség, olykor-olykor

    A Te legjobb Barátod!

    Ellent mondasz?  Igen is

    Az öregség jóbarát

    Mert, ha nincs, hát, Dédanyám is

    Hónap végén, fagyi helyett,

    Nyalhatná a Hold farát!