Dédanyámnak nyikorog a térdkalácsa
Nem hallja, mert igen rossz a fülhallása
Ön magáról úgy képzeli nagyon eszes
Pedig csak az ”ezredéves”agya meszes
Egy szép napon vágya ébredt
Tejszínhabos fagyira
Hurkatestét nem ítélte
Semmi féle fogyira
Kalucsniba cuppantotta
Bütykös, öreg lábait,
E közben is ébren tartva
Édes-bűnös vágyait
Kapualjból visszafordult
Tétovázott meg-meg állt
Görbebot, vagy járókeret
E kettő közt hezitált
Botot ragad, uccu, neki
Ö bíz most már meg nem áll
Csissz, nyekk csossz nyekk
Lábaival az agg kor így muzsikál
Útját rója, ősz fejében
Sok-sok emlék kavarog
Ki tudja, hogy köztük éppen
Most ő merre csavarog
Sok-sok percből órák lesznek
Egyszer csak egy hang kotyog
Ekkor eszmél, felocsúdik
Rádöbben, hogy Ö motyog!
Dédanyám most tanácstalan,
Merre is tart? Mi a cél
Sarkon fordul, oly iramban, mint
Szélcsendben a kósza szél
Azt mondom hát kisnyugdíjas
Sétálgass, de módjával!
Megéhezel, megszomjazol
S ihatsz vizet-szódával!
Fagyi! Süti! És TEJSZÍNHAB!
Jobb, ha te is belátod,
Az Öregség, olykor-olykor
A Te legjobb Barátod!
Ellent mondasz? Igen is
Az öregség jóbarát
Mert, ha nincs, hát, Dédanyám is
Hónap végén, fagyi helyett,
Nyalhatná a Hold farát!
Utolsó kommentek